Cseppben a tenger…avagy a játékintelligencia idôn átívelô hullámvonalai

Forrás: centerhalf blog 2014-08-01

image_228.jpg Az utóbbi hét magyar vonatkozású sporteseményeire talán a “cseppben a tenger” illene leginkább, legalábbis a nézőpontomból. Labdás eseményekről beszélhettünk, hiszen volt egy víziabda EB, egy U-19 -es labdarúgó EB és az európai selejtezők közben elkezdődött a hazai pontvadászat is. Stílszerű de egyben elgondolkodtató is a cseppben a tenger kifejezést használni, különösen ha blog formában, mintegy cseppek formájában osztja meg a gondolatait az ember. Nézzünk egy – két cseppet, máshol úgy is olvashattunk arról a pohár vízről vagy éppen folyamszerű áradásokról. Miket ragadnék ki? Kecskemét – Ferencváros, – kicsit meglepő lehet, de cseppek bárhol felbukkanhatnak-, Gera gólpassza Bödének, bokából külsővel. Nem belsővel, mert az olvasható lett volna, le is lépett Bödéről a kecskeméti belső védő, hogy segítsen társának Gera ellenében, hiszen további labdavezetésre, tolásra vagy cselre számított Gera mozdulatából az ő irányába. A másik oldalon a kecskeméti Balázs, hasonlóan, talán még szebb, improvizatívabb ütempasszt adott társának, csak az kimaradt. Az U-19 -es EB-n Kalmár izraelieknek lőtt gólja, amikor jól olvasta a védők mozgását és egy visszahúzós irányváltós “rálépős” csellel az ellentétes irányba megteremtve magának a lövőhelyzetet elcsavarta a kapus mellett. Mi a közös e három cseppben?image_232.jpgA másodszándékú megközelítése a futballnak. Ha cseppeket emlegetünk persze érdemes a tengert is körülírni. Ez itt és most magelláni tettnek tűnik, később is. Így talán érdemes a tenger helyett egy olyan áramlatára koncentrálni, amely megfogja tartalmában és formájában a másod, sőt harmadszándékú futballunk hagyományát. Milyen áramlat ez? Az Aranycsapat által meghonosított és világszabadalommá tett ún. sokmozgásos, helycserés támadójáték.

A helycserés akciószövések a labdarúgok tudatosan megindított labda nélküli mozgásaival előkészített és azokkal összehangolt labdás kezdeményezésekre épültek fel. A támadók különféle irányú ( kereszt, átlós, mélységi, egyéb cseles vonalú ) labda nélküli mozgásaival elvonták a helyükről magukkal a védőket, az így felszabaduló üres területek lehetőségeket kínáltak a társak számára, hogy ide lendületből érkezzenek be a labdával vagy éppen anélkül egy másik társtól kapott átadás reményében. A magyar vízilabdára is jellemző ez a megközelítés, nem csak pozíciós felállásban gondolkodnak a center körül hanem, kinti robbanékony ritmusváltással megindított labda nélküli megússzással, ha egy – két ütemet sikerül nyerni jöhet az ütempassz, Kásás Tamás volt ezeknek a passzoknak a nagymestere, hanem lehetséges akkor is hasznos, hiszen zavart, elterelést, figyelemmegosztást okoz, ami lehetőséget teremthet újabb improvizációkra, lövésre, center bejátszásra, kapáslövésre… Mindezek, aranyat érnek egy emberelőnyös és hátrányos sport esetében, hiszen a bírói beavatkozást is háttérbe szorítja.

image_231.jpg

E tervezett improvizáció az egyéni improvizácíóért elv volt jellemző az Aranycsapatra is, gondoljunk csak Hidegkuti első góljára a 6:3 – on: az összekötő helyéről Kocsis egy keresztmozgással elvonta védőjét, ahová a hàtravont középcsatár Hidegkuti egy lövőcselt követően betolta a Kocsis által megteremtett üres helyre és belőtte . Ma az edzők a tökéletes tolódásokról, váltásokról, területszűkítésről beszélnek, de egy kimozgatott, vagy csak egy másik irányba fordított vagy kibillenő védő elég egy klasszis játékosnak hogy egy csellel, egy passzal helyzetet teremtsen. Természetesen itt és most nem vállalkozhatok mélységében Kocsis – Hidegkuti és a Hidegkuti – Puskás által bemutatott helycserék variabilitásának visszadására, a játékhelyzetek ismertetésére, – helyesebb a játékhelyzetek megteremtéséről, megalkotásáról beszélni, – csak a vízilabdával analógiát mutató elv miatt emeltem ki egy típusát. Röviden azt azért megemlíthetjük, hogy az Aranycsapat a feladatkörök szabadabb  értelmezéséből fakadó játékstílusa a játékrendszerek fegyelmező erejét felül írta, ezért sem tudták számokkal körülírni. Inkább játékfilozófia volt, egy szemléletegyüttes, amely a játékmenet felgyorsításával új impulzusokat adott a futballnak. Igazi csepp volt, amely új szint adott a futball világtengerének, e csepp benne volt a hetvenes évek holland totális futballjában, de az Arsenal kilencvenes évekbeli 49 meccses veretlen szériájában vagy a 2000 -es Eb- n bríllirozó portugál válogatott játékában is. Persze sok mindennek kell összetartania azt a cseppet, hogy a csepp összeálljon és a maga színeiben tündököljön. A helycserék kivitelezéséhez magas játékintelligencia szükségeltetik, mely az adott játékhelyzethez képest két – három lépéssel előre gondolkodik, mely állandó helyzeti előnyt biztosít az ellenfelekkel szemben. E játékintelligencia és gondolati gyorsaság feltétele és egyben fő segédeszköze a periférikuslátás, melynek segítségével a játékos a különböző játékszituációkban úgy méri fel a játékörnyezetben rejlő lehetőségeket – csapattársai és ellenfelei helyzetét – hogy közben másra fókuszál elsődlegesen, labdakezelésre, labdavezetésre, cselre. El is jutunk így a labdarúgó technikához, mely része és egyben alá is támassza, megkönnyíti a periférikus látásmódot. A lendületből végrehajtott kombinációs játék megvalósításához pedig eleve kiváló labdarúgó technika ( labdakezelés, rúgótechnika ) kellett.   És itt ismét visszakanyarodhatunk a vízilabdához, régebben láttam Faragó Tamással egy rövid ám annál tanulságosabb oktatófilmet, ott a labdaérzék kialakításától, a parton végzett technikai iskolázástól, a vízben végrehajtott cseles és összetett technikai elemekig mindent bemutatott, aki azt látta, az némi túlzással, de látta Varga Dénes mozdulatait és góljait. Mindenesetre némi képet kaphatott, honnan is jön mindez.

Videó: egy remix Faragó Tamás oktatófilmjébôl 

Nem véletlen, hogy a vízilabdások, minden második – harmadik mozdulatukban a magyar vízilabda kultúra jellegzetességére és erejére utalnak, annak technikás – szellemes oldalára.   Miközben az elmúlt hetekben, olyan nyilatkozatokat hallhatunk magyar labdarúgó edzőktől, mint ” magyar betegség” stb. , sőt az U-19 -es szereplés kapcsán hallottunk cifrábbakat is, több mint árulkodó tünet ez az egységes labdarúgó kultúra hiátusáról.

 

image_230.jpg

Labdaátvétel külsô csüddel (1.kép: Kocsis 2.kép: Albert)

“A játéknak, mint kultúrformának maradandó alakja van. Amint egyszer játszották, emlékezetünkben marad mint szellemi alkotás, szellemi kincs, átöröklődik és bármikor ismételhető, akár rögtön befejezése után, mint a gyermekjáték, egy kártyaparti vagy egy versenyfutás, akár pedig hosszabb szünet után. Ez az ismételhetőség a játéknak egyik leglényegesebb tulajdonsága. Nemcsak a játék mint egész ismételhető, hanem annak egész belső felépítése is. Majdnem minden magasabb játékformánál az ismétlés elemei, a refrén, a sorbeli változatosság olyan, mint a lánc és láncszem kapcsolódása. “ A játékból eredő kultúra, valamint a játékból kinövő kultúra  összekapcsolodásának mozzanatát a holland történész Huizinga remekül körülírta, ő a tengert írta le, én egy csöppjére utaltam, a magyar futballéra. Ugyanakkor utalni kell, arra is, hogy a modern, posztmodern, ultramodern ember, ahogy tetszik, másképp éli meg a technika fogalmát, inkább a fejlődés kikerülhetetlen részének, önmaga tekintetében pedig egy használható adottságnak tartja, mintsem ismétlődések általi szerves átültetésnek és továbbgondolásnak. Ezért is zavart, mikor a labdajátékok világába lép, mert ott talán mindennél világosabban érvényesül az utóbbi értelme, mégis rejtettebb a technika igazi volta. Mi is akkor a technika lényege? A francia történész Braudel szavaival válaszolva: ” egy olyan cselekedet, amelyben benne van az embernek emberre gyakorolt hatása, az idők kezdete óta folyó, átörökített tanulás. “

image_229.jpg

Labdavezetés külsô csüddel (Felsô kép: Kocsis-Puskás-Hidegkuti Alsó kép: Albert-Gerendás-Hidegkuti)

 A vízilabdánknak élő emlékezete van, a labdarúgásunknak hiányos és sajnos felszínes. Ezért keresünk remény-cseppeket, amelyek életelixírként hathatnak labdarúgásunk állóvizében. S feltétlenül megjegyezném, hogy vannak vízilabda nemzetek, mint a magyar is, mely első talán az egyenlők között, de a futball a világ sportja, az emberek játéka. A magyar labdarúgás mélyen kötődik hagyományaival civilizációnk sportjához, mitöbb újra megtanították futballozni a világot és számos világklasszist adott az aranycsapat után is (!) ; ez a futball nemzet olyan mély agóniába süllyedt, hogy kimarad a világ elsőszámú agonjaból (ógörög kifejezés, jelentése: verseny), a futballból…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*